nehéz, de menni kell...

Hétvégén velünk voltak Gábor és Adri, vasárnap csatlakozott Ági is hozzánk.

Az utóbbi két éjszaka sajnos szörnyű volt ,sztem az elmúlt éjjel kb 2 órát aludtunk Amirával, szegénykém végig köhögte az estét, és sajnos a teát nem is fogadta el :S

Napközben egy egy nyűglődést leszámítva jókedvű volt. Viszont sajnos elég keveset evett.

Próbáltunk képeket is csinálni, de nem sikerültek túl jól, vhogy ma nem volt jó fotómodell Amirácska. 
Majd teszek fel pár képet!

Aztán eljött a búcsú ideje, Adrikával és Gáborral már nem találkozunk elutazás előtt.
Nagyon fájdalmas a búcsú...  :(((
Sokszor mondták már ,de eddig nem igazán volt alkalmam ezt megtapasztalni, egész más az, ha az ember konkrét időre megy és úgy búcsúzik és egész más így, hogy ez egy hosszútávú távollétnek indul (majd meglátjuk, hogy így is lesz?! Hiszen 50-50% az esély minkét helyzetre)

Mennünk kell, mert adódott ez a lehetőség, belevágtunk, mostmár nem lehet és nem is szabad hátat fordítani, mert minden esélye megvan annak, hogy idővel meghozza gyümölcsét, és ha netán mégsem sikerülne, akkor hazajövünk és folytatjuk ott ahol abbahagytuk, vagyis kezdjük elölről kicsit más felfogással, más hozzáállással.

Most mindenkinek nehéz, de azt hiszem és remélem ,hogy ha jól alakulnak majd a dolgaink, akkor annak ugyan úgy együtt tudunk majd örülni, és ha majd látják rajtunk, hogy ez nekünk így tényleg jó, akkor az nekik is megnyugvást jelent majd.

Hazudnék, ha azt mondnám, hogy nem félek, dehogy is nem, tele a gatya :(:) de valamit valamiért! Az elsődleges cél az , hogy mindketten tudjuk dolgozni, Amira társaságban tudjon lenni és mind3an megtanuljunk angolul, ha ez sikerül, már megérte! Tudom, hogy ehhez eljutni kemény lesz és sok kitartást igényel, de mindent megteszünk, hogy sikerüljön.

Holnap még pakolászok:

Rohanok aludni, mert minden formában kimerültem, megpróbálom összeszedni magam. :(